HÍREK  
 
         
     

A kiállítás alapötletét Didi-Huberman gondolatai és Földényi F. László, Képek előtt állni című könyve inspirálta. Mindkét író egyik konklúziója, hogy egy mű értelmezése szubjektív, vagyis ítéleteinket saját tudásunk, érzéseink és belső világunk vezérlik.

A kiállításon bemutatott művek listája szubjektív, a teljesség igénye nélküli. Kizárólag már létező és ismert műveket hívtunk meg, olyanokat, amelyek amellett, hogy fontos helyet töltenek be az alkotók életműveiben, számunkra is izgalmasak, mi több, szépek. A három különböző generációból válogatott művek kiindulópontja az anyaghasználat meglepő módja, a matériák szokatlan párosítása. Az alapvetően lírai töltöttséggel rendelkező művekben nem csak erős vizualitásuk, az anyagok kifejező használata magával ragadó, de a művek körüli komplex történetektől sem vonatkoztathatunk el. Műtárgy-választásaink ezen felül nem egy lineáris gondolat mentén történtek, személyes történeteket, egymáshoz lazán kapcsolódó narratíva-láncot mutatunk be. A kiállítás mediálisan is sokszínű, a hagyományos olaj-vászon festménytől a csont-konstrukciókig, a gipsz relieftől az izofóliáig.   Baranyai Levente az olajfestéket olyan mennyiségben halmozza egymásra a képalkotási folyamat során, hogy realista tájképe már-már reliefként terjeszkedik ki a térbe, miközben a látványos és egyedi festészettechnikai bravúron túl a mű kritikai hangja sem elhanyagolandó. A fiatal, pályája elején járó Makai Mira Dalma festő létére a kortárs képzőművészetben egyre népszerűbb anyaggal, a mázas kerámiával dolgozik. Burjánzó, organikus tárgyai az emberi test belső szerveit mintázzák, a merevnek hitt anyag a kezei között életre kell és megelevenedik a bordakosárból szinte virágként kinyíló szív. Szabó Dezső mára klasszikussá vált lakk festménye a technikai kísérletezés, a különböző típusú lakkok egymásra hatásának eredménye. Az így létrejövő érzéki, buja felületek szokatlanok a művész életművében.   Az efemer anyagok alakításának figyelemreméltó fiatal művésze, Keresztes Zsófia mindig többszörös szimbolikával operál műveiben, amelyekkel nem csak klasszikus - mitologikus vagy városi - legendákra utal, de a fogyasztói kultúra újratermelődő generációs kérdéseihez is hozzászól. Ahogy bemutatásra kerülő művében őt is, úgy Hencze Tamást is sokat foglalkoztatta a tűz szimbolikája, az elmúlás festői ábrázolása. A 70-es évek derekán született emblematikus tűzképei a hazai konceptuális művészet legkiválóbbjai közé sorolhatók.  A kiállítás másik izgalmas, a művésztől szokatlan formai megnyilvánulása Szűcs Attila gipszből öntött képe - egy semmibe vezető fehér kilincs - az 1990-es évek elején készült. A mű csendes, metafizikus vonatkozási rendszerek felé fordít, csak úgy, mint Mátrai Erik fénnyel megrajzolt efemer orgonája, melynek zsenialitását a művész végletekig leegyszerűsített gesztusa adja. Follárd Barbara elsősorban kevés eszközzel operáló, személyes terekben játszódó videó munkáiról ismert, és kevesen tudják róla, hogy objekteket is készít. Legújabb tárgyai is a film történetmesélését idézik, ahogy a kimerevített jelenetek apró elemei lineáris szekvenciákba rendeződve követik egymást. Ikarosz repülésére emlékeztet Kútvölgyi Szabó Áron műve. Az egymáshoz szokatlan módon kapcsolt elemekből álló, izofólia alá rejtett vaskonstrukció a művész személyes mitológiájának meghatározó eleme. Metafizikai síkon értelmezendő Komoróczky Tamás velős csont szobra is, amely egy görög-örmény gondolkodó, Gurdijeff azon ideájára reflektál, hogy a világegyetemben minden létező, minden más létezőt reciprok módon tart fenn.   Kiss Adrián férfi és női attribútumokat kutató műveinek kulcsdarabja az Eve Klein-kék keretbe fagyasztott Levis farmer. Csak úgy, mint Pinczehelyi Sándor kultikus trikolor hamburgere kiemelődik eredeti kontextusából, ahol aztán úgy hoz létre jelentésváltozásokat, hogy már nem pusztán egy kereskedelmi védjegy, hanem a fogyasztói társadalom jelképe lesz.  Kovách Gergő fóliaszobra egy rá jellemző szellemes gesztussal nyomatékosítja egy valós munkafolyamat jelentőségét, a ló patkolás egyetlen pillanatát merevítve ki.  Felsmann István lego elemekből összerakott képe előtt állva pedig gyerekké válunk egy időre, de aztán gyorsan megértjük, hogy a művész nem pusztán közös múltunkra, de  a konstruktivista képépítés hagyományaira és  a XXI. század vizualitásárára is pontosan reagál.